Kézikönyv, Színjátszás, Színház
Fülszöveg
A tanácstalanságok orvoslását, az amatőr színjátszó mozgalom életben tartását és fejlődését szeretné segíteni a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet egy – 2008-ban elindított – folyamatos képzési rendszerrel, és a képzésekhez kapcsolódó kézikönyvsorozat megjelentetésével. Elsőként egy hazai színházi szakembert kértünk fel arra, hogy útmutatást adjon amatőrjeinknek. A szerző a szabadkai Népszínház dramaturgjaként és a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóinak zsűritagjaként szerzett tapasztalataiból kiindulva nyújt tanácsokat amatőr rendezők és színészek részére. Régóta ismeri csoportjainkat, és jól tudja, hogy amatőrizmusunk szinte teljes egészében a „realista” színjátszásból él. E hagyományos előadáscsinálásról, annak pilléreiről nyújt áttekintő képet. Írása elsősorban a rendezőkhöz szól. Nekik kínál támaszt ahhoz, hogy végiggondolhassák eddigi, spontán érzésekből fakadó rendezéseiket, és hogy tudatosíthassák az előadás készítésének egyes lépéseit, de a hivatásos színházak életébe is bepillantást enged, olyan részletekre és kulisszatitkokra is felhívja a figyelmet, melyekről az amatőrök sokszor megfeledkeznek.
A kötettől természetesen teljességet nem várhatunk, hiszen az előadáskészítés titkai kimeríthetetlenek. De végigvezetve bennünket a darabválasztás és a szövegfeldolgozás szempontjain, valamint a szerepek, az emberi viszonyok és a cselekmény kibontásán, számos gyakorlati tanácsot ad a szöveg színpadra állításának átgondoltsága érdekében. Apró példákat emel ki, melyekhez mindvégig Örkény István Tóték című művét hívja segítségül. Színházi alapfogalmakat ismertet, miközben óva int a színház eszközrendszerének következetlen használatától. Térképet rajzol a színjátszásról, hogy annak művelői otthonosabban, tudatosabban és magabiztosabban mozogjanak sajátos terepükön.
Kívánjuk, hogy sokan csipegessenek haszonnal e kötetből és a sorozat következő kiadványaiból.
A szerkesztő
Az erdő fohásza VÁNDOR, ki elhaladsz mellettem,Ne emelj rám kezet!Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli évszakokon,Én vagyok tornácod barátságos f...
Fülszöveg Sorozatunk második kézikönyve egy gyakorlatgyűjtemény, azaz olyan gyakorlatok tára, amelyek felszabadulttá teszik a színész játék...