Helytörténet
Az ember természetes igénye, hogy élményeit, tapasztalatait történetekbe foglalva mondja el, és így fejezze ki magát. A történetmesélő az elmondottakkal nyilvánítja ki, hogy miként és hogyan részese a világnak, arról miként és hogyan vélekedik. Az emlékezés nemcsak felidézi, hanem magyarázza is a múltat, az emlékek példát adhatnak és megerősíthetnek. Minden közösségnek megvannak a maga történetei, legyen szó egy népről, népcsoportról vagy egy kisebb közösségről, egy faluról vagy egy családról. A 20. század számos olyan élményt, eseményt teremtett, amelyek kifejezésére, elmondására az elődöktől örökölt történetek nem voltak elegendőek.
A két kötetben tekintélyes mennyiségű élménytörténet állt össze, amelyekben a mesélők saját és kisközösségük: családjuk, településük történeteit mesélik el az 1940-es évekről. Az egyéni sorsok, élettörténetek felidézésén keresztül tárulnak fel a második világháború délvidéki/vajdasági eseményeinek lokális történetei, a korszak szóbeli emlékezete. A szövegkorpusz több szempontból, a közreadott anyag mennyisége és módja alapján is unikális.
Ez a mű nem csupán adattár, amely mind a 20. századi történeti kutatások, mind a történeti emlékezet néprajzi, antropológiai, szövegfolklorisztikai kutatásainak gazdag forrásbázisa, hanem tanúságtétel, a hosszú évtizedeken, olykor generációkon keresztül is átörökített hallgatás megtörése, valamint tiszteletadás az áldozatoknak.
ELŐSZÓ Sartre írja egy helyen, hogy sok mindenre megtanítanak bennünket, de élni nem. Sok igazság van ebben. Az élet annyiféle érzés, gondolat, szü...
„GYARAPODOM, BÁR ELFOGYOK” Sziveri János (1954–1990) Alig néhány esztendeig lehetett otthon valahol. Földönfutó volt, helyét kereső...