Nincs új a nap alatt, olvasni mégis muszáj

Az újvidéki Forum Könyvkiadó traN(S)zakció műfordítás-sorozatában jelent meg nemrég a Semper idem c. regény, amelyet Đorđe Lebović, azaz Lebovics György írt és Radics Viktória fordította le úgy, hogy az olvasónak tényleg az az érzése támad: a regény magyarul íródott.

Ha műfordításról beszélek, szeretem kihangsúlyozni, hogy a műfordító tulajdonképpen társszerzője az írónak, nagy mértékben tőle függ ugyanis, hogyan fog azon a másik nyelven megszólalni a szerző. A magyar műfordítói hagyomány gazdag vonulatába illeszkednek Radics Viktória műfordításai, tolmácsolta már a magyar olvasók számára Ivo Andrić, Danilo Kiš, Daša Drndić, Semezdin Mehmedinović, Ivana Sajko, Dubravka Ugrešić, Faruk Šehić, Miljenko Jergović, Ivana Bodrožić szövegeit, hogy csak néhány szerzőt említsek a sok közül – de neki minden egyes fordításában sikerült megalkotnia az adott szerző magyar nyelvét. A Semper idem esetében azt a nyelvet, amelyet Đorđe Lebović akkor használt volna, ha az élete nem úgy alakul, ahogy, amelyet Lebovics György használt volna, ha lenne (lett volna) egy ilyen nevű magyar író. Mert lehetett volna.

A regény címe szerbül is Semper idem, ez a latin kifejezés annyit jelent: mindig ugyanaz. Magyarul talán találóbb lenne: nincs új a nap alatt. A zombori evangélikus templom homlokzatán látja először ezt a latin feliratot Lebovics Gyuri, és később úgy érzi, élete ezen mondás mentén történik. Gyermekkorát Zomborban, Zágrábban és Szabadkán töltötte, multikulturális, modern, többnyelvű zsidó családban nevelkedett, édesapja Lebovics Pál, a zombori színház rendezője volt. 1943-ban gimnazistaként éri a visszacsatolás híre: Zomborból hurcolják el Auschwitzba, másfél év múlva, onnan visszatérve leérettségizik, majd a belgrádi egyetemre megy tanulni és szerb drámaíró lesz belőle. Egész életében a holokauszt tapasztalatát próbálta feldolgozni, számos drámát, forgatókönyvet írt – egy drámája magyarul is olvasható az 1968-ban megjelent Sebzett madár c. délszláv drámaantológiában.

Egyetlen, befejezetlenül maradt regénye a hagyatékából került elő – a szerb kritikusok és olvasók egybehangzóan az utóbbi évek legjelentősebb nagyregényének tartják, még így, befejezetlenül is. Van több olyan író ezen a tájon, aki hozzá hasonlóan szintén kétnyelvű (gondoljunk csak a szerb Aleksandar Tišmára, vagy a montenegrói gyökereihez hazatérő Danilo Kišre), de csak Lebović volt az, aki látszólag minden kapcsolatot megszakított identitásának magyar felével – miközben a Semper idemet fordítva Radics Viktóra arra a véleményre jut, hogy az elbeszélő tudata kétnyelvű.

A szöveg – a dramaturg szerzőhöz illően – igen sokrétű. A narrátor kisfiú története különböző naplótöredékekkel váltakozik, ez utóbbiak egy része gyerekkori naplókból, a többi pedig az eseményekre már felnőttként visszaemlékező narrátor naplójából származik. Számunkra, magyar olvasók számára még az teszi igazán érdekessé a szöveget, hogy számtalan magyar szálat fedezhetünk föl benne, olyanokat, amelyek csak a magyarul (is) tudó olvasónak tárulnak föl. Ezek fordításakor volt szükség igazán Radics Viktória fordítói leleményére, utána kellett járnia a valóságban is létező személyek nevének, életútjának, ki kellett nyomoznia identitásukat, mérlegelnie, hogy vajon mikor milyen nyelven beszélhettek egymással a családtagok... Az ő utánajárásának köszönhetően került be a Forumnál megjelent kötetbe Jaša Almuli interjúja a szerzővel, amely az izraeli Jad Vasem számára készült, és amelyben Đorđe Lebović történetesen ott veszi fel az elbeszélés fonalát, ahol a regény félbemaradt, így a magyar olvasó számára a gyerekkor története mégis tovább íródik ezzel az interjúval. Az így kiteljesedő regényt a fordító utószava követi, amely – lévén Radics Viktória is zombori születésű – a történetbe való óhatatlan személyes bevonódás torokszorító élménye mellett a műfordítás kulisszatitkairól is szól).

Ha már a Forum sorozatának egyik kötetét ajánlottam, hadd szóljak magáról a sorozatról is, amelyet 2015 óta szerkesztek, és amelyben a kultúrák közti közvetítést mindig is vállaló Forum Könyvkiadó a kortárs délszláv prózát szeretné a magyar olvasóknak bemutatni. A sorozat első kötete Abdulah Sidran Emlékszel-e Dolly Bellre c. kisregénye volt, ennek címe sokaknak ismerős lehet a Kusturica-film miatt, de azt talán kevesebben tudják, hogy a film forgatókönyvét a saját szövege alapján maga Sidran írta, és hogy ez a lírai kisregény saját jogon is megérdemli a figyelmünket. A szerb kortárs prózát Laslo Blašković, Svetislav Basara, Jelena Lengold, Vladislava Vojnović, Igor Marojević, Laura Barna, Milovan Danojlić, Vladimir Kecmanović, Borislav Pekić és Oto Horvat képviselik egy-egy kötettel. Szerkesztőként föltett szándékom a többi délszláv nyelv felé is nyitni: egyelőre a horvát (Szabadkához és Csáth Gézához ezer szállal kötődő) Neven Ušumović novellái és a szlovén Gašper Kralj remek regénye színesítik a sorozatot. Több további kötet áll megjelenés előtt: Isidora Sekulić és Judita Šalgo naplója, Jovica Aćin regénye, Milena Marković tavalyi NIN-díjas verses regénye, és Marko Vidojković regénynek álcázott vitriolos társadalomkritikája. A kortárs költészet iránt érdeklődők Maja Solar, Vladimir Kopicl és Zvonko Karanović verseinek fordítását vehetik kézbe a sorozatból, az idén pedig három költőnő, Vitomirka Trebovac, Radmila Petrović és Katarina Mitrović kötetének megjelenése várható.

Két éve úgy döntöttünk, hogy a sorozattal csatlakozunk a #NameThe Translator-mozgalomhoz: azóta a fordító neve a köteteink borítóján is helyet kap. Itt is fölsorolnám a műfordító kollégák nevét, akik a magyar olvasók számára megszólaltatták a délszláv térség irodalmainak sok különböző hangját: Benedek Miklós, Beszédes István, Bognár Dorottya, Fülöp Virág, Glavinić Vékás Éva, Harkai Vass Éva, Juhász Attila, Ladányi István, Lenkes László, Orovec Krisztina, Pusztai Ilona, Radics Viktória és Szilágyi Károly. Olvassák őket (is)!

Rajsli Emese, a Forum műfordítás-sorozatának szerkesztője (2024. január)