Péntek, 2023.02.03.
VMMI

krimi

Kolibri

  • Szerző: Kati Hiekkapelto
  • Megjelenés éve: 2015
  • ISBN: 9789632935041
  • Kiadó: Athenaeum

Kati Hiekkapelto: Kolibri

 

Mi a legfontosabb alapszabály, amikor az ember egy krimiről akar könyvismertetőt írni? Hogy ne leplezze le ki a gyilkos a történetben. Ebben az esetben, ha akarnám, se tudnám ezt megtenni. Még úgy sem, hogy mikor e sorokat írom, másodszor olvasom a könyvet, körülbelül a felénél tartva, s egyszerűen nem emlékszem a gyilkosságok részleteire, a gyilkos kilétére, de még a címadó kolibri madár szimbolikája sem dereng még. A regény 2013-ban jelent meg, a magyar fordítás két évvel később, így az olvasmányélményem is körülbelül öt-hat évre nyúlik vissza. 

Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor miért maradt meg ez a regény az emlékezetemben, s miért tartom érdemesnek az elolvasásra? Leginkább a szereplők ábrázolása, motivációja, s az a tucat társadalmi kérdés miatt, amit megpendít.

A Kolibrit több nyelvre lefordították, elnyerte a Petrona-díjat az Egyesült Királyságban, a folytatása, a Védtelenül című mű pedig 2014-ben a legjobb finn bűnügyi regény díját kapta meg. A díjak ellenére is érdemes megismerkednünk ezzel a művel, mert – s éppen emiatt kerülhetett fel erre a listára – a regény főhőse egy vajdasági magyar származású nyomozónő, Fekete Anna. Akik azt gondolják, bizonyára a szerzőnek magyar gyökerei vannak, azok tévednek, senkit ne tévesszen meg a név, Kati Hiekkapelto ízig-vérig finn.

Persze akiket érdekel, mi ihlette ezt a színárnylatot, amit Anna származása jelent a műben, azok néhány kattintással megtalálhatják az információkat: a szerző volt férje vajdasági magyar származású volt, Hiekkapelto is egészen kitűnően megtanult magyarul és járt is Vajdaságban. Irodalmi szempontból ez mellékes, sokkal inkább izgalmasabb kérdés, hogy milyennek ábrázolja főhősét a szerző, s az miként gondolkodik a világról.

Fekete Anna első napját tölti új munkahelyén a finn rendőrségnél nyomozóként, ám nincs sok ideje amiatt feszengeni, hogy jó benyomást tegyen a tősgyökeres finn munkatársai körében, két ügy is hamar leköti a figyelmét. Innentől kezdve a történet két szálon fut: egy kamasz kurd lány felhívja a segélyhívót éjjel, hogy életveszélyben van, ám a kiérkező rendőröknek azt állítja a család, téves riasztás történt, közben előkerül egy futó holtteste, majd egy másodiké és egy harmadiké is, a tetthelyen hagyott jelekből pedig fölsejlik egy sorozatgyilkos alakja. Megindul a nyomozás, s közben megismerkedünk a szereplők magánéletével, hátterével. S itt aztán nagyon sokféle sorsba nyerünk bepillantást.

Hiekkapelto nem siet, körülbelül a könyv egyharmadánál kerül szóba Anna származása először, amikor a kollégája mellékesen megemlíti egy beszélgetésben, hogy talán szerbiai, de nem biztos benne. Majd egy másik elejtett beszélgetésben Anna maga árulja el egyik randipartnerének, hogy a délszláv háború elől menekültek el bátyjával, Ákossal és édesanyjukkal, de csak jóval később derül ki az is, hogy a háborúban személyes veszteség is érte őket. Anna a történet szerint 10 éves kora óta él Finnországban, ám az emlékei és a gondolatai mindig a múltjának az otthon töltött éveihez nyúlnak vissza. Még magában is mai napig a vajdasági kisvárost nevezi otthonának. Finnországhoz és a finnekhez kötődő kapcsolataiban láthatatlan falként ékelődik be a származásbéli különbség. A szerző többször kihangsúlyozza, hogy főhőse akcentus nélkül beszéli a finn nyelvet, de a nyelvi magabiztossága ellenére sem mindig találja meg a közös hangot másokkal. Anna testvére, Ákos munkanélküli, évek óta  , Finnországban szerbekkel barátkozik, amikor Anna meg is jegyzi neki, hogy pont olyan, mint a bevándorlás ellenes finn párt sztereotípiája a bevándorlókról. Fel is teszi neki a kérdést, miért nem költözik haza? Ákos hárít, nem tudna mit kezdeni magával ott, de láthatóan Finnországban se, a szorongását alkohollal oldja. Anna a munkájába veti magát és fut, ami kívülről mintaszerűnek tűnhet, ám ő maga is pontosan tudja, ez ugyanaz a szorongás, csak ő másképpen menekül előle.

Anna munkájában igyekvő, ám magánéletében mintha folyton valami sötét felleg kísérné. Ahogyan nem tud gyökeret verni sem otthon, sem Finnországban, ugyanúgy párkapcsolataiban sem képes kötődni, olyan férfiak társaságához tér vissza, ahol nem kell tartania az elköteleződéstől, ezért nem tud nemet mondani a nős Zoran közeledéseire, ám a független, iránta őszinte érdeklődést mutató férfiakat lerázza.

Anna és Ákos keveset beszél az emigrációs létről, a párbeszédekben és a belső monológjaikban a múlt jelenik meg, de nincs ebben nosztalgia vagy pátosz, sokkal inkább kettejük fokozatos eltávolodásáról van szó, s gyerekkoruk a közös pont, amikor még ott voltak egymásnak. Szó esik a magyar nevek elszerbesítéséről, a magyaroknak a délszláv háborúban betöltött szerepéről, a közömbösségről a szerbek nacionalizmusa iránt, ahogyan Budapest vagy Magyarország sem kelt semmiféle hazafias érzelmeket bennük, s nem is vágynak oda a szereplők, s hogy hazafelé tartva a szerb határon, az unióból való kilépés egyfajta felszabadultság-érzetet kelt Annában.

A regény történéseit időnként megszakítja Bihar, a kurd lány monológja, aki viszont a múltjáról beszél szűkszavúan, az ő gyermeki szemén keresztül látjuk, hogyan kerül a rendszerbe a menekültstátuszért folyamodó család, majd milyen élet vár Biharra Finnországban, ahol nagykorúként megkapja a szabadságot, amit hazájában talán sosem, de vajon tud-e ezzel mit kezdeni? Lesz-e ereje szembe szállni családjával, akik láthatóan valamilyen sötét dologra készülnek.

A regényt érintő jogos kritika, hogy Hiekkapelto már-már túl sok mindent próbál belezsúfolni a regénybe, nehéz vitatkozni azzal az érvvel, hogy a kevesebb talán több lenne. A párbeszédek olykor igen erőltettek, de lehet, hogy ebben a magyar fordítás is ludas, amiben akadnak hibák. (Pl.: „burekot” helyett „bureket” vagy „Vajdaság” helyett „a Vajdaság”.)

A bevándorlás problémáját megismerjük a finnek szemszögéből is. Anna főnöke örömét fejezi ki, hogy végre egy bevándorlót kaptak, mintha ezzel le is tudták volna a munkahelyi diverzitás megteremtését, s ezzel egyúttal megfosztja Annát attól, hogy úgy érezze, munkájával érdemelte ki az előléptetést. De Annának nemcsak bevándorlóként, hanem nőként is bizonyítania kell. Beszédes, hogy rajta kívül egyetlen női kollégájuk van, s azonnal a férfi kollégák kereszttüzébe kerülnek. Megkörnyékezi egy fiatal rendőr, majd nem sokkal később Anna és kolléganője is fenyegető, szexuális jellegű üzeneteket kapnak, ám eleinte nem tudják, hogy mindketten érintettek, mert senkinek nem beszélnek róla. Anna az egyik randipartnerét gyanúsítja, ezért kimondatlanul is önmagát hibáztatja a helyzetért. Megjelenik szétesőben lévő házasság, féltékenység, megcsalás, alkoholizmus, rasszizmus. A könyv néha túlságosan, szinte már irritálóan idealista: Anna egy kerekesszékes pasit visz fel a lakására, a kékre festett hajú, koponyás pirszinggel átlőtt szájú lány a legjobb bébiszitter, akit egy dolgozó nő kívánhat a gyerekei mellé, és persze Anna is, aki rendőrként a saját állását teszi kockára egy bevándorló lány miatt, akit nem is ismer. Azonban mindezt nem tolakodóan teszi a regény, és jó egyensúlyt teremt, ahogyan Hiekkapelto a világ árny oldaláról is hasonlóan szélsőséges példákat hoz. Az egyik gyanúsított férfi alibijét – akinek mellesleg a felesége első gyermekükkel várandós – két kiskorú, külföldi, feltehetően embercsempészek áldozataivá vált prostituált tudja igazolni. Az egyik áldozat hozzátartozójáról kiderül, hogy az apja alkoholista volt, aki rendszeresen bántalmazta az anyját és őt is. Zoran lelkiismeretfurdalás nélkül bújik ágyba Annával, miközben otthon felesége és két gyermeke van. S bár Annának semmilyen érzelmi motivációja nincs rá, és helyteleníti ezt a kapcsolatot, mégsem utasítja vissza a férfit, sőt ő maga is tesz azért, hogy megteremtődjenek ezek a helyzetek. S ott van Anna nyomozótársa, Esko, az elhízott, láncdohányos, masszív alkoholizmusát egyre kevésbé jól titkoló, rasszista, korosodó finn férfi, aki, amikor csak teheti, keresztbe tesz Annának. Ő az a szereplő, aki szócsöve lesz mindannak a mélyen gyökerező megvetésnek, rosszallásnak, sőt gyűlöletnek, amely a bevándorlók ellen megfogalmazódik. Számára nincs különbség a 10 éve ott élő, tanult és a finnt jól beszélő Anna és a menekültstátuszért folyamodók között.

Esko külseje és viselkedése is egyaránt taszító, egyetlen erénye, hogy a munkáját kiválóan végzi, ezért Anna egyetlen egyszer örül Esko jellemének, amikor Bihar apját, a finnül egy szót sem tudó kurd férfit hallgatja ki. Anna bízik benne, hogy Esko ízekre szedi és így megmenthetik a lányt, ám Esko a kihallgatás végére szimpatizálni kezd a férfival.

Esko és Anna párosának dinamikája számomra hasonlóságot mutat Jussi Adler Olsen Q ügyosztály sorozatának főhőseivel. Carl, a mogorva, ateista, szűkszavú dán és Assad, a kedves, empatikus, hithű muzulmán bevándorló, akik között nincs akkora súrlódás és ellentét, mint Anna és Esko között, de a jó zsaru-rossz zsaru szerepek leosztása ugyanaz. A munkáját jól végző zsenit, aki megengedheti, hogy bunkó legyen másokkal és a szintén jó, de szerényebb képességű, jóval kedvesebb társát jól ismerjük, bevált fogás a karakterábrázolásban, gondoljunk pl. Holmes és Watson, Poirot és Hastings párosaira. Érdekes, hogy Anna és Esko, valamint a Q ügyosztály két főhőse esetében már nem jellemző, hogy az egyikük intelligenciája kiemelkedőbb lenne, a kedvesebb társ hasonlóan jóképességű, mégis az ellenszenvesebb szerepet nem a más kultúrát képviselő szereplőre osztják. Ez utalhat arra, hogy nem számít a vallás és a származás, ezek elhanyagolható tényezők a befogadó kultúra számára, ha az illető becsületes, jószándékú stb. Másrészt az is benne van, hogy az őslakos megengedheti magának, hogy bunkó legyen, mert ennek ellenére is megkedveljük. Felmerül a kérdés, vajon elképzelhető-e fordított párosítás? Az fontos különbség, hogy itt egyértelműen Anna szemszögéből látjuk az eseményeket, nem egyenrangú partnerekként.

Mindenestre üdítő, hogy Eskoval nem moralizálni akar a szerző, akinek meg kell bűnhődnie, hanem közös érintkezési pontokat keres Anna és Esko, illetve a kurd apa és Esko között. Így közelítve egymáshoz az ellentéteket, így az olvasóban is Esko iránt kialakul egyfajta megértés, empátia, míg a harag (legyen szó rasszizmusról vagy bevándorlókról), enyhül.

Kozma Rita (2022. október)

Videók