Szombat, 2024.12.21.
VMMI

Jegyzet, Népszokások

„Utolsó utamra kisérni jöttetek”

Bremzay Jenő szilágyi kántortanító halotti búcsúztatói (1920. VII. 31. – 1922. VI. 30.)

  • Szerző: Czékus Géza, Molnár Emese, Rudinski Bogdan
  • Szerkesztő: Silling István
  • Megjelenés éve: 2020
  • ISBN: 978-86-80644-36-3
Részletes megtekintés a VAMADIA kiadványtárában

UTÓSZÓ

 

Egy közel száz évvel ezelőtt megírt és megénekelt, elkallódott és véletlenül megmentett, kézzel (grafit- és tintaceruzával) írott temetési búcsúztatókat tartalmazó füzethez jutottunk. Szürke, kemény fedelén csak a Búcsúztatók kifejezés áll. Szerzője nincs feltüntetve. Czurnity János búcsúztatója indított el a nyomkövetésre. Nála jelentkezik a Szilágyi szó. Innen tudjuk, hogy mely település elhunytjaihoz szólnak a versek. Szerencse volt az is, hogy találtunk egy szilágyi adatközlőt, aki tudta, hogy abban az időben ki volt a kántor, azaz ki a búcsúztatók alkotója.

Szilágyi település (Svilojevo, Nyugat-Bácska, ma Apatin község) temetésein énekelték a lejegyzetteket (mint szilágyi lakos, illetve „telepes társaitól” – Szilágyi korábbi neve Telepes – búcsúzott az elhunyt. A település névadója Szilágyi Dezső egykori ügyvéd, politikus, miniszter (1840–1901) volt. A falut 1899-ben alapították. A falunak 1948-ban 1750, 2011-ben 1179 lakosa volt.

A délszláv polgárháborúig zömmel magyarok lakták. A falu jellegzetessége a pontossággal megtervezett és megvalósított telepítésbiztosi elképzelés: minden utcája nyílegyenes, az utcák merőlegesen metszik egymást.

Molnár Emese okleveles tanítónő, helybéli lakos derítette ki (adatközlő Magó Margit, Manci néni, kórustag a templomban), hogy Bremzay Jenőről, a falu első kántoráról, kántortanítójáról van szó, aki egy időben iskolaigazgató is volt a faluban. Bremzay Jenő (1884–1930) kántor Bálint György (1856–1931) plébánossal szolgált.

A füzet tartalmát 56 személy búcsúztatója képezi. 1920-ból 13, 1921- ből 27 és 1922-ből 16 gyerek, nő és férfi búcsúztatója. Nem szerint: 22 nő és 44 férfi . A legfiatalabb 6 órát élt, a legidősebb 86 éves volt. Az elhunytak közül 23-an voltak 10 évnél fiatalabbak. Ezek közül 13-an még egy hónapot sem éltek. Közülük csak két kislány volt, a többi kisfiú! 31 felnőttet (14 évnél idősebbet) ért a halál (1. diagram és 1. táblázat).

Egy baptista kivételével római katolikusok voltak.

A Búcsúztató 165 oldalas. Az általános adatok (vezeték- és keresztnév, életkor, a házasságban eltöltött évek száma, az elhalálozás és a temetés dátuma, illetve ideje (d. e. vagy d. u.) mellett, adott az az egyházi ének, amely valójában a búcsúztató dallama. Ezek a következők: Hol vagy én szerelmes… (21 eset; a Hozsannában a 146-os ének), Oh, édes Megváltóm… (20; 247), Oh, emberi gyarló nemzetség… (7; 246), Jézusomnak kegyelméből… (4; Szent vagy Uramban a 241B ének), Mondj naponként és óránként… (2; a Hozsannában a 186-os számú ének), és Jézus az én reményem… (2; Kottás Harangszó, 557-es számú ének). Az énekek megválasztása nem függött sem az elhunyt nemétől, sem a korától.

Minden búcsúztató első strófái általánosak. Van, hogy az elhunyt szól az egybegyűltekhez, de a fordítottja is megtalálható. Ez lehet 3, de 5 strófa is. A folytatásban már a halott szól – gyerekek esetében: elsőnek az édesapjához, majd az édesanyjához, testvérekhez, nagyszülőkhöz, keresztszülőkhöz. A búcsúztatót egy általános versszak zárja. Felnőtt esetében megjelenik a: házastárs, gyerekek (külön-külön strófa), édesapa, édesanya, após és anyós, koma, helybéliek. A felnőttek búcsúztatójának ugyancsak általános versszak van a végén. Egy-egy temetésen leggyakrabban 10-14 strófás volt a búcsúztató (2. táblázat).

A sok kisgyerek búcsúztatója csakúgy, mint a felnőtteké, változatos. A befejező strófákról ez már nem mondható el.

Esetleg kis eltéréssel általában ugyanaz a szöveg: 

 

Összes rokonaim és szomszédaim

És tiszteletemre jött vendégeim

Áldjon meg az Isten benneteket

Most megásott síromba vigyetek;

 

vagy:

 

Összes rokonaim és szomszédaim

És tiszteletemre jött kedves vendégeim

Az Isten veletek és mondjátok velem

Dicsértessék Jézus mindörökké Amen;

 

vagy:

 

Összes rokonaim és szomszédaim

És tiszteletemre összegyült vendégim

Most már mindnyájatokkal a jó Isten legyen

vigyétek a sírba pihenni a testem;

 

vagy:

 

Összes rokonaim és szomszédaim

És tiszteletemre összegyült vendégim

Immár véletek is a jó Isten legyen

Most már vigyetek el a síromba engem;

 

vagy:

 

Összes rokonaim és szomszédaim

És tiszteletemre összegyült vendégim

A jó Isten áldjon most már benneteket

Fogjátok fel testem a sírba vigyétek;

 

vagy:

 

Összes rokon és szomszédaim

S megtisztelő kedves vendégim

Az utolsó szavam tietek

A jó Isten legyen veletek;

 

vagy:

 

Összes rokon és szomszédaim

S megtisztelő kedves vendégim

Fogjátok most már fel kihült testemet

S vigyetek aludni nyugvóra engemet.

 

De van merőben más tartalmú is: 

 

Jézus József és Mária, hozzátok szól most imám

Adjatok helyt közöttetek az örökös hazában

Hogy mondjam szüntelen nagy az én Istenem

Földön és égben Amen.