A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Kukoricamóváztak Felsőhegyen
2021. október 19., 09:24
Vasárnap zeneszótól és kukorciamóvázóktól, valamint finomabbnál-finomabb étkeket főző versenycsapatoktól volt hangos a Felsőhegy szélén lévő Temető utca, ugyanis Fényszárosi Márta háza mögötti kukoricaföldön rendezték meg az idei felsőhegyi kukoricamóva hagyományápoló rendezvényt és megmérettetést. Az idén 15. alkalommal megrendezett népünnepélyt ezúttal a Felsőhegyi Önkéntes Központ vállalta magára. Ősz Szabó Norbert, a felsőhegyi fiatalokat maga köré tömörítő szervezet elnöke az rendezvény átvétele kapcsán elmondta, hogy reménykedik abban, hogy a hagyományok felelevenítésével kicsiny közösségük is megerősödik. A rendezvényről bővebben a keddi számunkban olvashatnak majd. (Hhzs) 

(Magyar Szó, 2021. október 17.)