A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Olenik: Az orvosi kamara foglaljon állást az oltást elutasító orvosokkal szemben
2021. január 12., 19:35
Aleksandar Olenik ügyvéd úgy véli, a Szerbiai Orvosi Kamarának állást kellene foglalnia azokkal az orvosokkal szemben, akik elutasítják a koronavírus elleni védőoltás felvételét, írja a Tanjug. „Ha az orvosok a vakcina elutasításával azt választják, hogy veszélybe sodorják saját egészségüket és életüket, szabadon veszélyeztethetik a pácienseket is?” – tette fel a kérdést Olenik közleményében. Hozzátette, a kérdés legitim, mert bebizonyosodott, hogy a védőfelszerelés nem elegendő, s a vakcina az egyik legnagyobb civilizációs vívmány, ami több millió életet megmentett. „Nem látom okát, hogy a koronavírus esetében másként lenne” – szögezte le. Véleménye szerint az orvosi kamarának nyilatkoznia kellene az ügyben. „Az orvosi hivatást kérdőjelezi meg, hogy az orvosok ilyenfajta viselkedése indoklás nélkül marad. Hol van itt a logika és a hippokratészi eskü?” – kérdezte Olenik, s emlékeztetett, hogy a járvány alatt eddig hetven orvos halt meg. 

(Vajdaság MA, 2021. január 11.)