Vasárnap, 2024.12.22.
VMMI

színjátszás, szemle

Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozója

  • Főszervező: VMMI, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség
  • Társszervező: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Ady Endre Művelődési Egyesület

Az amatőr társulatok találkozója és versenye, ahol az előadásokat szakmai zsűri véleményezi, és több kategóriában díjakat oszt ki. A találkozót minden évben más-más délvidéki településen rendezik meg, így megmozgatva a kistelepülések közösségét, bevonva azokat a szervezésbe, valamint a közönség soraiba.


A benevezés határideje február 21.

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet. A jelentkezés feltételeiről a Szerevzési szabályzat ad tájékoztatást.

Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület 2014. március 21. és 30. között rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozóját Szajánban, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnerségével. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács országos szintű kiemelt rendezvénnyé nyilvánította.

Az idei évben is megjelenik naponta száz példányban a Súgó, a találkozó szín- és hírlapja.

Díjak
A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. A találkozó további díjai: a Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; a Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; a Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; a Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; a Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; a Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; a közönségdíj.

Különdíj osztható ki egyéb kategóriákban is (díszlet, fény, hang, jelmez stb.).

Kapcsolattartó(k)

Raffai Ágnes

Csatolmányok