Csütörtök, 2024.03.28.
VMMI

népzeneoktatás

Regionális népzenei vizsgabemutató

  • Dátum: 2023. február 11., szombat - 2023. február 25., szombat

2023. február 11-én és 25-én rendeztük meg a VMMI által működtetett népzeneoktatási műhelyek vizsgabemutatóját a Zentai Művelődési Házban. Az első alkalmon hat műsorszámot tekintettek meg a zsűritagok, a második bemutatón pedig húsz fellépő mutatta be tudását. A zsűri az oktatásban résztvevő tanárokból – Bolyos Miklós, Csasznyi Imre, Flaman István, Hézső Zsolt, Juhász Gyula, Kurunczi Andor, Mihók Attila, Polyák Dániel, Recskó Szabolcs, Sterbik László, Szabó András, Vörös Róbert –, és egy külsős zenészből – Vas Endre, a Juhász zenekar prímása és a Hagyományok Háza vajdasági hálózata munkatársa – állt. A népzeneoktatásban résztvevő tanulók az előző évben tanultakból mutattak be egy részletet, ami alapján a zsűritagok útmutatót adnak a jövőbeli munkához. Az oktatásban jelenleg 7 település egyesületének 123 diákja és 13 oktató vesz részt. Nagy öröm számunkra, hogy a 2020-ban elindított munkánk ilyen széper gyümölcsözik a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően.

További képek, interjúk:

https://www.magyarszo.rs/.../Tisza-menti-n%C3...

https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/vizsgakoncerten-mutattak-be-megszerzett-tudasukat-vmmi-tanuloi?fbclid=IwAR3NhzQNG-nEyygOiEvhwmAai1jl61vZzBi3ICuD3Db9ytndGIYztYQrEBE