Két művészetről, a színházról és a filmről megnyilatkozó művészek vallomásaiból válogat e könyv. Abból a kevés könyvből és írásból, amely ezen a téren magyarul megjelent. A témák szerinti részleteket a kötet összeállítójának újabb kori helyzeteket tükröző, rövid jegyzetei vezetik föl azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a művészetek eltűnésének és eltüntetésének korában az ifjú lelkeknek legyen majd mibe kapaszkodniuk. Kisegítő tankönyve lehet mindazoknak, akik valódi művészeti iskolák híján tanácstalanul vergődnek a jelenben. A mesterek szava az álság tagadásának Nemjétől indul, hogy aztán – a könyv nagyobbik részében – az Igen fölmutatásával folytatódjék. Tudván, hogy az Igen állító – erkölcsi – magatartása az élet s a mindenkori Jövő feltétele.
S ezzel újabban igencsak tartozunk nemcsak az ifjaknak, de az igazságnak is.
b. z.
Balogh István (Zenta, 1946. október 31. –) vajdasági magyar író, költő, tanár, a Vajdasági Írók Egyesületének tagja. Szülővárosa gimnáziumában éret...
ELŐSZÓ A kronológia szerkesztésével kapcsolatos elvi és gyakorlati megfontolásokat a sorozat első kötetének előszavában ismertettem. E második köte...