A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Hétköznapi hőseink
VMMI krónika
2017. szeptember 29.
Kúlai és magyarkanizsai diákok vettek részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Hétköznapi hőseink című mintaprojektben. 

A magyarkanizsai J. J. Zmaj Általános Iskola 7. osztályos tanulói, Rózsa Márton és Apró Bálint történelemtanáruk, Kávai Szabolcs irányítása mellett végezték helytörténeti, illetve családfakuatatásukat. 
Kávai Szabolcs már évek óta készíttet 7. és 8. osztályos diákjaival családfát, hiszen a gyerekek számára több szempontból is hasznos, hogy megismerjék felmenőiket. Egyrészt így belekóstolnak a történelmi kutatómunka különféle módozataiba, másrészt megismerik elődeiket, ami biztos alapokra helyezheti a jövőbe vetett hitüket, valamint össze tudják hasonlítani jelenkorunkat a múlt eseményeivel. E munkamódszer legnagyobb értékének azonban a generációk – nagyszülők és unokák – közt létrejövő elmélyültebb, közvetlenebbé váló kapcsolatot tartja. A „hétköznapi hősök” felkutatására is ezen a szálon indultak el, s nemsokára két jeles személyiségre is rábukkantak. Mindkét személy életútját a település, azaz Magyarkanizsa, valamint az ország és a világ legfontosabb történelmi eseményeivel összhangban vizsgálták, így a kutató diákok a családtörténeten keresztül betekintést nyertek a helytörténet rejtelmeibe, ami révén erősödik bennük a lokálpatriotizmus és a szülőföld szeretete. A kutatás során a szóbeli, írásbeli és tárgyi emlékekre is támaszkodtak.
Rózsa Márton egyik felmenőjének, Rózsa Ferencnek (1895–1973) az életútját kutatta, aki a nagy háború résztvevője volt. Rózsa Ferenc 1895. november 3-án született Magyarkanizsán szegény földművescsaládban. Az első világháború kitörésekor a nagy katonai mozgósítások első hullámában, 19 éves korában sorozták be. A császári és királyi 86. gyalogezred katonájaként először a balkáni hadszíntérre, majd nemsokára az orosz frontra vitték, ahol – valószínűleg fiatal korából kifolyólag – gyakran életveszélyes önkéntes feladatokra is jelentkezett. 1915 tavaszán egy felderítő akció során tüzérségi támadás érte őket, melynek következtében két társa azonnal meghalt, ő pedig súlyosan megsebesült. Az ellenséges csapatok hadikórházba szállították, ahol felgyógyult sérüléseiből, fél szemére azonban örökre elvesztette a látását. Felépülése után fogolytáborba került, ahonnan az 1917-es orosz forradalom következtében kialakult zavaros helyzetnek köszönhetően tudott megszökni. Három hónapi gyaloglás után érkezett haza szülőföldjére. Rózsa Ferenc sokak sorsában osztozott: a háború és a hadifogság megpróbáltatásaiban, hazatérte után azonban számos nehézséget (impériumváltás, gazdasági válság, stb.) legyőzve, kitartó munkával új életet kezdett, családot alapított, tette a dolgát.
Apró Bálint „hétköznapi hőse” Megyesi István (1878–1944) építőipari vállalkozó. Megyesi István a kőművesmesterséget éppen abban a kedvező időszakban sajátította el magas szinten, amikor a gazdasági fejlődés az egész Osztrák–Magyar Monarchiában magával ragadta az építőipart is. A XX. század elején megalapította saját építési vállalkozását. Működésének nyomát számos családi ház őrzi az első világháborút megelőző időszakból, valamint két nagy jelentőségű közintézmény felépítésében vállalt szerepet. Az első a Haynald Lajos kalocsai érsek alapítványából felépített leánynevelő intézet volt, amelyet 13 hónap alatt fejeztek be. A következő nagy vállalkozás az 1911–1912-ben fölépített magyarkanizsai városháza volt, melynek Megyesi István végezte a föld-, kőműves- és szigetelőmunkálatait. Építkezési vállalkozóként létfontosságú volt az olcsó és jó minőségű építési anyag beszerzése, ezért Megyesi saját téglagyárat hozott létre. A két világháború közti időszakban is adódott egy nagyobb építkezés, a tűzoltólaktanyáé. Ma is ez az épület ad otthont a magyarkanizsai tűzoltóknak. Megyesi István munkával töltött életútja 1944-ben ért tragikus véget: 53 kanizsai magyarral együtt ő is a partizánok megtorlásának esett áldozatul.

Kúláról, a Petőfi Brigád Általános Iskolából Cvetanović Márta tanárnő és tanítványai, Gonclik Tímea, Balla Marianna és Krisztián Szabolcs vállalkozott a kutatásra. 
A kúlai tanulók városuk történetének 9 jeles személyisége után kutattak, valamint egy emléktábla nyomába eredtek. Többnyire azokat a személyeket választották témául, akik nevével találkozhatnak pl. emléktáblákon, tehát valamilyen szinten élnek a közösségi emlékezetben, mégis nagyon keveset lehet róluk tudni. Hétköznapi hőseik között olyanokról olvashatunk, mint Jakobey Károly, akinek festményeit nem csak a vajdasági, de magyarországi és ausztriai templomokban is megtalálhatjuk. Szakácsy Sándor plébánosra ma is tisztelettel emlékeznek vissza a kúlaiak, mivel 1868-ban megalapította a ma is működő Népkört, ezzel a kúlai magyarság a Délvidék legrégebbi ilyen jellegű egyesületével büszkélkedhet. Korbai Károly emlékét csak nem rég óta próbálják visszacsalogatni a feledésből. Papp Róbert nyugalmazott tanár kezdeményezésére március 15-én, a megemlékezés alkalmával a kúlai református-evangélikus temetőbe is ellátogatnak, ahol Korbai Károly sírja található. A fekete márványsíremléken ez a szöveg olvasható:
„Ev. ref. német tanítónak magyar fia, a szabadságharcban honvédtiszt, majd ügyvéd, birtokos, megyebizottsági tag. Egyházmegyei tanácsbíró ki életében hő szívvel, hittel munkált, holta után vagyonával áldozva hazája s egyháza javára. Nemes lélek volt. Legyen emléke áldott!“
A Közgazdasági Középiskolában található 1935-ös keltezésű emléktáblán szereplőket is felkutatták, akik az eredetileg járásbíróságnak épült épület létrejöttét támogatták. A cirill betűs szövegben sok német és magyar név olvasható, akik, mint a kutatásból kiderült, többségben iparosok, értelmiségiek, módos gazdák voltak. A kúlai születésű lelkipásztorok közé tartozik Scherer Lőrinc, mártírhalált halt pap. Róla a közelmúltig alig tudott valamit a katolikus közösség. Az 1947-ben egy Moszkva környéki lágerban elhunyt papnak 2015-ben állítottak emlékművel a kúlai Szent György katolikus templom kertjében.
A város 19. századi gazdaságtörténetének két jeles szereplője volt Berkovits Márk, aki 1879-ben nyomdát alapított, és fia, Rezső, aki alig 20 évesen hozta létre selyemszalaggyárát, ahol 21 munkásnőt foglalkoztatott. Stolz Heinrich szintén egy ügyes, sokoldalú vállalkozó volt, akinek fémipari gyára 1882-től 1945-ig sikeresen működött a Stolz család irányítása alatt. A gyár az államosítás után még évtizedekig működött munkalehetőséget nyújtva a környékbelieknek, csak a privatizáció alatt jutott csődbe. Az egykori gyártelep területét a kúlaiak még ma is egyszerűen Stolcnak nevezik.
Szekula Jenő újságíró, író Kúla szülötte volt, bár később Budapesten tevékenykedett. Termékeny író volt, érdekfeszítő, romantikus, változatos témajú regényeivel nagy népszerűségre tett szert a maga korában. Végül a kúlai magyar művelődési élet két, ma is élő személyiségével ismerkedhetünk meg. Regécz László már több mint 50 éve tevékenykedik művelődésszervezőként, Juhász András pedig Kúla helytörténetével foglalkozik. Hatalmas fotógyűjteménye a helyi iskolai és művelődési élet lenyomatát őrzi. Kutatási eredményeit 200 oldalnyi kéziratban foglalta össze.

Értékes kutatási eredményeiket a két csapat egymásnak is bemutatta a projekt zárótalálkozóján.

A két csapat teljes munkája magyar és szerb nyelven elérhető a letölthető dokumentumoknál. 


Képgaléria
Galéria
*} Apró Bálint dédapját, Megyesi István építészt mutatta be*}
Apró Bálint dédapját, Megyesi István építészt mutatta be
*} Rózsa Ferenc egyenruhában*}
Rózsa Ferenc egyenruhában
*} Rózsa Ferenc egyik kitüntetése*}
Rózsa Ferenc egyik kitüntetése
*} A kúlai csapat tagjai: Gonclik Tímea, Balla Marianna és Krisztián Szabolcs*}
A kúlai csapat tagjai: Gonclik Tímea, Balla Marianna és Krisztián Szabolcs
*} Rózsa Márton bemutatja hősét*}
Rózsa Márton bemutatja hősét

Letölthető dokumentumok
hetkoznapi_hoseink_kula.pdf   (2.23 MB)   FileType