A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Minden fiatalnak lehetőséget kell nyújtani
2021. november 02., 09:54
A pénzügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy azoknak a fiataloknak, akik az Első fizetésem programon keresztül igyekeznek megszerezni az első állásukat, erre lehetőségük is nyíljon, válaszolta Siniša Mali pénzügyminiszter Ökrész Rozália, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjének kérdésére, amelyben a képviselő rámutatott, hogy bár a program csupán tízezer fiatalnak nyújt támogatást, a vállalatok valamennyivel több, mint 15 ezer fiatal munkájára tartanak számot.

Ökrész Rozália csütörtökön este, amikor a köztársasági képviselőházban a képviselők kérdéseket intézhettek a kormány tagjaihoz rámutatott, a fiatalok helyzete a munkaerőpiacon rendkívül kedvezőtlen, kétszer nagyobb a fiatalok körében a munkanélküliség, mint más kategóriákban. Ez viszont hátráltatja őket a fejlődésben, illetve a családalapítást is elodázza. Ezért is támogatja a VMSZ az Első fizetésem programot, hiszen ezen keresztül a fiatalok munkatapasztalatot szerezhetnek. A Magyar Szó Kft. igazgatójaként pedig rámutatott, a lapkiadó a múlt évben az Első fizetésem programon keresztül 5 fiatal (két újságíró, két nyomdaipari technikus és egy marketing munkatárs) munkájára tartott igényt, ám csupán két egyetemi végzettségű személyt tudott önerőből foglalkoztatni, mert támogatási rangsorban alul maradt. Ám miután a programot, amelyre jelentős érdeklődést mutattak a vállalatok, ebben az évben is meghirdették, a Magyar Szó is pályázott. Tartva attól, hogy a támogatási keret a programon keresztül 10 ezer fiatal számára nyújt lehetőséget arra, hogy munkába állhasson, holott a foglalkoztatási szolgálat adatai alapján a munkaadók részéről a fiatalok alkalmazása iránt ettől 30–40 százalékkal nagyobb igény mutatkozott, a munkaadók 15.676 pozícióra jelentkeztek, a VMSZ-képviselő rákérdezett, hogy figyelembe véve az ország jó gazdasági mutatóit, lehetőség van-e arra, hogy korábbi korlátozott létszám ellenére bekapcsoljanak minden olyan érdeklődő fiatalt az Első fizetésem programba, akivel a munkaadók kapcsolatba léptek? A pénzügyminiszter a kérdésre pozitív választ adott, mint mondta, mindent megtesznek azért, hogy minden érdeklődő fiatal munkába állhasson. Siniša Mali hangsúlyozta, hogy az Első fizetésem programot a járvány idején indították el, egyrészt hogy a gazdaságra nehezedő nyomást enyhítsék, másrészt pedig a fiataloknak akartak lehetőséget nyújtani arra, hogy munkába állhassanak. A múlt évben elindított program rendkívül sikeres volt, és a fiataloknak jó lehetőséget nyújtott arra, hogy munkatapasztalatot szerezzenek, valamint munkát találjanak. Tapasztalatai szerint volt olyan vállalat, amelyben a programból minden fiatal végül munkahelyhez jutott. Éppen ezért hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy minden fiatal számára, aki érdeklődést mutat a program iránt, lehetőséget nyújtsanak az első munkahelye megszerzéséhez. Ökrész örömmel fogadta a választ, és reményét fejezte ki, hogy a lapkiadó ebben az évben újabb fiatal munkatársakat foglalkoztathat. (mh) 

(Magyar Szó, 2021. október 29.)