A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
XIV. Gunyhó művészeti tábor Bácsföldváron
2021. szeptember 24., 13:37
A hétvégén, szeptember 17-e és 19-e között, tizennegyedik alkalommal tartotta meg az Ars is ligno civil szervezet a Gunyhó tábort. A rendezvény a kezdetben képzőművészeti munkanapként indult, majd táborrá fejlődött ki. Sokáig az amatőr festők és fafaragók együtt alkottak, mára már csak a fafaragók maradtak a táborban, akik Bácsföldváron, a Gyöngyszigeten tartották meg háromnapos táborukat. – Itt van Puskás Ferenc Zentáról, Fülöp Attila, szervezetünk elnöke, továbbá a Ragács család, Beáta, Ernő és jómagam. Pénteken este barátkozással, szakmai megbeszéléssel kezdtük a munkát, szombaton pedig a délelőtt folyamán megérkezett két diákcsoporttal foglalkoztunk. Elmondhatom, hogy sokkal többen jöttek el, mint ahány résztvevőre számítottunk, mintegy harminc gyermek ismerkedett meg a fafaragás alapjaival. Az egyik csapatot a harmadik osztályosok alkották, a másikat az ötödik-hatodik osztályosok. A kis fafaragók egy-egy falapra faragták bele a nevüket – mondta Ragács Ervin, a tábor házigazdája, aki azt is hozzátette, hogy az elmúlt két táboruk nem volt nyilvános, csak a tagság jött össze. – Egy rajzfilmfigurákból álló összevont alkotást is készítettünk, amely a bácsföldvári óvoda udvarát díszíti. Ugyanakkor még két rajzfilmfigurát, Tom és Jerry figuráját is elkészítettük fából, és az óbecsei újfalui óvodának ajándékoztuk – tette hozzá. A Magyar Nemzeti Tanács és az óbecsei önkormányzat által támogatott táborban szombaton délután a jövő évi fafaragók kiállítására folytak előkészületek, melynek témája a halászat és a vadászat lesz. (erer) 

(Magyar Szó, 2021. szeptember 23.)