A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Főhajtás a nemzet nagyjai előtt
2019. október 09., 12:01
Temerinben a Nyugati temetőben koszorúzott a VMDP és a VMSZ

A temeriniek minden évben a nemzeti gyásznapon azért gyűlnek össze a Nyugati temető kopjafájánál, hogy leróják kegyeletüket az 1849. október 6-án törvénytelenül elítélt és kivégzett miniszterelnök gróf Batthyány Lajos, valamint azok a mártír tisztek és főtisztek előtt, akiket 170 évvel ezelőtt ezen a napon és az azt követő hetekben, hónapokban végeztek ki, a nemzeti függetlenségi harcunkat elnyomó zsarnoki önkény nevében. A megemlékezésen Csorba Béla, a VMDP elnöke mondott beszédet. Elmondta, hogy a kivégzetteken kívül még több száz közhonvédot és civilt, köztük katolikus és protestáns papokat is bitóra küldtek, vagy hosszú börtönévekre, rabságba taszítottak, elpusztulni. – És ilyenkor szoktunk megemlékezni azokról az őseinkről is – mondta Csorba –, akik 1848 augusztusában a Temerint védő harcokban estek áldozatul. Tudjuk, az aradi tizenhárom közül többen is szorosan kötődtek a Délvidékhez, közöttük Damjanich János, aki csak egyike volt – igaz a legkiválóbbika – annak a sok száz szerb honvédnek, akik magyar zászlók alatt, a magyar ügyért szolgáltak, mert abban a világszabadság, így a saját nemzeti szabadságuknak célját is felismerték. Szerbet és magyart sokszor szembe állítottak, így volt ez 1848–49-ben is, ami azonban egyáltalán nem volt szükség szerinti.

– Kelet-Európa legjobb koponyái kísérelték meg közös nevezőre hozni az egymással értelmetlenül torzsalkodó kisnépek közös érdekeit. Ebben az összebékítő törekvésben élen járt a függetlenségéért küzdő lengyel emigráció, de Kossuthék párizsi követe, gróf Teleki László is. De voltak józan hangok a másik oldalról is. Például, mihelyt megjelentek magyar földön az orosz cári csapatok, hogy kihúzzák az osztrákok kátyúba ragadt szekerét, a szerbek azonnal beszüntették a magyarokkal szembeni ellenségeskedést. Sőt az üldözések idején nagyon sok magyar, a szerb hatóságok elnéző magatartásának köszönhetően tudott elmenekülni az országból, többek között Kossuth Lajos felesége is, aki Szerbián keresztül tudott elmenekülni Törökországba. Az értelmetlen vérontás megszüntetése, a konfliktusok békés megoldása iránti tettvágy vezette Kossuth Lajost már 1849 tavaszán, majd 1850-ben és 1851-ben a kisebbségi autonómia elvéig, amely nemcsak a maga idejében volt korszakalkotó gondolat, de máig nem veszített az időszerűségéből.

– Kossuth gondolata sok tekintetben utópiának bizonyult, de a cél, az alapötlet magva máig sem változott, az új körülmények megváltozott gazdasági és geostratégiai konstellációk ellenére sem. A Visegrádi 4-ek felfedezték, és gyakorolják is a kölcsönös szolidaritás eszméjét a régió, és saját függetlenségük megőrzése érdekében. Mindenképpen jó, hogy a közeledés már nemcsak Magyarország és Szerbia, de Belgrád és a V4-ek között is erősödik. A sokszor értelmetlen, múltbéli egymásnak feszülések, az egymásnak okozott tragédiák és véráldozatok után mindez reményt ad nekünk, kisebbségeknek is.

– De ne legyenek illúzióink, most is harc dúl, és most is birodalmi érdekek kívánják maguk alá gyűrni Európa nemzeteit, és mivel a nemzeti szuverenitásért folytatott küzdelemben Magyarország az élen jár, az eszközökben sem fognak a magyarokkal szemben válogatni – mondta egyebek mellet a szónok. Végezetül a VMDP ás a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetei megkoszorúzták a kopjafát. A nemzeti és a székely himnusz eléneklésével közreműködött a Szirmai Károly MME férfikórusa. (G. B.) 

(Magyar Szó, 2019. október 8.)