Csudálatos lények nyomában

Csepregi János – Dániel András – Kollár Árpád: Nyuca, Scolar Kiadó 2021.

Észak-Bácskában kering egy mendemonda, miszerint valaki még a nyolcvanas évek elején látott két kölyöknyucát a palicsi állatkertben, a gorilla ketrecétől balra. Vagy jobbra. Az irány nem lényeges, hanem a tény a fontos, hogy nemcsak mesékben, mondákban, legendákban és a szóbeszédben létezhetnek (létezhettek?) efféle teremtmények, hanem a valóságban is. Már amennyiben a palicsi állatkert ominózus ketrecét valóságos helyként értelmezzük, és az ismeretlen adatközlő történetét nem fogadjuk kétkedve, holott efféle teremtményeket sem korábban, sem azóta nem vett észre egyetlen színjózan állatkert-látogató sem, vagy ha igen, bölcsen hallgat róla.

Három vállalkozó kedvű írót: Csepregi Jánost, Dániel Andrást és Kollár Árpádot mindenesetre foglalkoztatni kezdte ez a história, és Indiana Jones módjára nyomozni kezdtek, hogy a lidérccel, huskotabagóval, bumbussal egy kalap alá tartozó nyuca kilétéről és hollétéről megtudjanak valami biztosat. Detektívmunkájuk térbeli és időbeli kalandozással ért fel, hiszen bejárták szinte az egész földtekét Palicstól Kaliforniáig, napjainktól az i. e. 27. századig, korokon és kultúrákon át, mítoszok és dokumentumok sűrűjében barangolva. Kutatómunkájuk eredményeit a Scolar Kiadónál egy bestiárium formájában adták közre, amely a Nyuca címet viseli. Címlapján Nagy Norbert kissé hátborzongató alkotása látható egy szénfekete, nyúlfogú macskáról vagy egy macskafejű nyúlról (nézőpont kérdése), s ezzel már találóan meg is fogalmazódott a nyucaság lényege. A nyucák ugyanis a macska és a nyúl feltételezett párosodásából született teremtmények, amelyek mindkét szülőjük jellegzetességeit magukon viselik, és félszerzetekként inkább tekinthetők mitikus lényeknek, mintsem valódi állatoknak, ámbár ezt a Csepregi–Dániel–Kollár trió számos fellelt, megrostált, kiegészített, átkódolt, kiötlött, felduzzasztott, megcsócsált, gatyába rázott, (át)írásos bizonyítékkal igyekszik megcáfolni, hatásosan és szórakoztatóan. Bebizonyították például, hogy a szépirodalomban, a történelemben, a bölcseletben, a tudományban, a művészetben, sőt a gasztronómiában is fellelhetők a nyucák nyomai, hiszen ezek az állatok már „több mint négyezer éve elidegeníthetetlen részei az egyetemes emberi kultúrának”, azaz időnként különböző alakban, illetve formában megjelennek az ember mellett, akadályozva, segítve és manipulálva őt.

Aligha meglepő hát, hogy a nyúlmacskáknak feltehetőleg közük lehetett Nagy Sándor halálához, Seress Rezső Szomorú vasárnapjának sikeréhez, Modigliani készített róluk egy „rejtőzködő” festményt, sőt gyanítható, hogy Michael Jackson összes gyengébb slágerét nyucák írták, mi több: lehetséges, hogy maga a popikon is nyuca volt. Esetleg több nyuca. Állítólag Kosztolányi Dezsőnek is lehetett „harmadik típusú nyucaélménye” egy gyerekkori fürdőzés alkalmával, amikor is látni vélte a Palicsi-tó iszapjából a bácskai Loch Ness-i szörnyként felbukkanó nyuca félelmetes alakját. E lidérces élményről írt zsengéjéről ugyan mit sem tud az irodalomtörténet, de ne akadjunk fel ilyen csekélységeken, nincs okunk kételkedni a bestiárium vonatkozó fejezetének komolyságában. Elképzelni a kis Didét efféle helyzetben már önmagában komikus, és magyarázatul szolgálna az író személyiségfejlődésének későbbi alakulására, illetve egyes alkotásainak „mozgatórugóira” is, de hagyjuk Kosztolányit. Foglalkozzunk inkább Giacomo Casanova emlékirataival, a Bűnnagy Székely Szótárral vagy Mikszáth Kálmán Maskarás históriáival, amelyekből árnyaltabb képet kaphatunk a nyuca „valódi arcáról”.

Megtudhatjuk például, hogy „a nyucákról három dolog biztosan elmondható: imádnak járni-kelni, mindenük a maskarában rejtőzködés, és módfelett jó stratégák, kik birodalmak egész sorát igazgatták sikeresen az elmúlt századok során”. Ezekhez az emberi jellemzőkhöz más leírásoknak köszönhetően társul némi misztikum is: „Karcsú, avarszínű szőrrel borított nyurga teste egyszerre mutatta a vadnyulak mindig minden eshetőségre kész idegességét és az éberen szendergő macska legapróbb moccanásra is rezzenő nyugalmát. Kecses volt és időtlen, mint valami óegyiptomi szobor, de volt benne valami megfoghatatlan, tündérszerű, ami a Hanság csalfa lidérceit juttatta eszembe.” Majd egy töredéknek köszönhetően elvont jelleget kap a nyúlmacska figurája: „Vannak, akik szerint nyuca önmagában véve nem létezik. A nyuca nem egyvalami, mondják ugyanők, hanem különböző dolgok együttállása. Bőre házak közt megülő füst, bundája fekete moha, csontjai faágak, izma árokban növekvő sötét, szeme kályha kialvó parazsa, hangja gyereksírás, sarokvas nyikorgása, körmei görbe szögek, torka kút hidege, fogai ereszről lógó jégcsapok, füle az éjszaka csendje, lélegzete kövek alól szivárgó nyirok, lépte kerítés foghíja, álma levélre fagyó dér.”

Ez a lírai jellemzés egy germán természetistennek is becsületére válna, nemhogy holmi nyusziszerű-macskaszerű fityisznek, egy „pokolbúl szaladott szőrfíregnek”, melyet sokan hisznek „kisírtetnek, oly’ nesz nélkül oson”. Persze egy valódi nyuca nyilván kajánul legyintene minden efféle leírásra, hiszen ő tudná leginkább saját magáról, hogy ábrázolhatatlan. „Mintha egy szüntelenül változó felhőalakzat formáját akarnánk leírni, minden róla szóló mondat a kimondás vagy a papírra vetés pillanatában érvényét veszti, tárgyhoz hasonlóan soha nem nyerhet végső alakot. A nyuca valamilyen, ám ennek a valamilyenségnek örökösen változóak a kontúrjai, sosem önmaga, mindig valami más” – olvashatjuk egy Weöres Sándornak írt, 1935-ös keltezésű levélben, amely szintén triászunk nyomozásainak eredményeként került bele a bestiáriumba, számos más feljegyzéssel, levéllel, naplórészlettel, kézirattal, tudományos értekezéssel és újságcikkel egyetemben. Kutatómunkájuk alaposságát igazolja, hogy a szemelvények között egy olyan bejegyzés is helyet kapott, amelyben az áll, hogy három magyar író bestiáriumot jelentetett meg 2021-ben Nyuca címmel, s hogy e kiadványban mindent összegyűjtöttek, ami a nyúlmacskával kapcsolatos: legendákat, recepteket, verseket, novellákat, tudományos cikkeket, feljegyzéseket, fényképeket, illusztrációkat. A könyv őrületes példányszámban, hatalmas hírveréssel jelent meg, ám közöny fogadja az olvasók részéről, az eladósodott kiadó vezetője pedig kilátástalan helyzetében öngyilkosságba menekül, felköti magát egy játszótéri mászókára, s a dicstelen műveletet leginkább kedvenc sztreccsnadrágja bánja. E részletből már nyilvánvalóvá válik, ami eladdig is sejthető volt, hogy a Nyuca című bestiárium létrejöttét határtalan (társ)szerzői fantázia, némi őrületre való hajlam és számtalan eszement poén segítette, a végeredményből pedig az (ön)irónia sem hiányozhat. 

S hogy ténylegesen sikerül-e palicsi kriptidünk, a csudálatos nyúlmacska nyomára bukkanni, nem is lényeges, hiszen miként a könyvben megállapítást nyer: vagy van nyuca, vagy nincs, a kettő egyszerre nem lehetséges. Ez ellen nehéz ágálni. Azoknak pedig, akik végigolvassák a bestiáriumot, bizton ígérhetem, hogy botcsinálta nyucológusokká válnak általa, és remekül szórakozhatnak ráadásképpen. Szóval, ahogy a mondás tartja: magad uram, ha nyucád nincsen. Vidám olvasást mindenkinek!

Csík Mónika (2024. június)