A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Szerbia 50 év múlva sem éri el az uniós átlagos életszínvonalat
VMMI krónika
2018. július 17.
 Szerbia és a nyugat-balkáni országok számára 50 vagy 60 évre lesz szükség, hogy elérjék az európai uniós átlagos életszínvonalat, áll a brit Külügyi Bizottság jelentésében. A Blic közölte azt a jelentést, amelyet a nemrég Londonban megtartott csúcstalálkozón mutattak be, és amelynek lényege, hogy az uniós csatlakozás szempontjából a Nyugat-Balkán hat országának kilátásai igen borúsak. Az előttük álló számos akadály között említik a „krónikus gazdasági stagnálást”, valamint az állandó kétoldalú vitákat és az etnikai alapú konfliktusokat. „A Nyugat-Balkán a 90-es évek erőszakos konfliktusai után számos problémán kerekedett felül, de ennyiben ki is merülnek a jó hírek a régió számára. Még mindig egy sor összefonódott probléma terheli a régiót. A problémák időközben csak súlyosabbá váltak, a helyi elitnek pedig az az érdeke, hogy fenntartsa a jelenlegi helyzetet”, áll a brit Külügyi Bizottság jelentésében, amelynek részleteit a Blic jelentette meg. A szerbiai szakértők szerint reálisak a brit jelentésben szereplő drámai becslések, melyek szerint Szerbia 50 vagy 60 év múlva érheti el az európai uniós életszínvonalat, viszont nem ezek az egyedüli becslések. A Világbank jelentése ugyanis további két lehetséges időpontot tartalmaz, az optimista becslés szerint 40 év, a legrosszabb becslés szerint pedig akár 200 évre is szükség lesz ahhoz, hogy a szerbiai polgárok úgy éljenek, mint uniós társaik. A brit Külügyi Bizottság jelentése megállapítja, hogy kevesebb mint 25 évvel ezelőtt háború dúlt a Nyugat-Balkánon, vagyis hogy „a második világháború vége óta itt követték el a legszélsőségesebb erőszakot Európában a civil lakosság ellen”, írja a Blic. (Vajdaság MA, 2018. július 17.)